Id. Szabics Ferenc Fafaragó Emlékmúzeuma

Id. Szabics Ferenc 1928-ban született Szentesen. A fafaragás szeretetét, alapjait Erdélyből áttelepült asztalos segédektől sajátította el, kisgyermekkora óta fafaragott. Eleinte fagombokat készített, amelyeket pásztorfafaragások követtek. Szerszámait saját maga gyártotta. A szaru, a csont és a fa megmunkálását autodidakta módon tanulta. Később faragott bivaly szarvat, szürke marha szarvát, szarvas agancsot, gyöngyházat.

Motívumaiban saját élményeit dolgozta fel, amelyekre utazási és az ország különböző részein élő pásztorokkal és vadászokkal folytatott beszélgetései során tett szert. Gyakran emlegette, hogy minden fában benne van a szobor, csak a felesleget kell eltávolítani róla. Az emlékszoba kazettás mennyezetét 1982-ben álmodta meg egy régi legenda alapján. A mennyezet kilencven darab tábláját tizenhárom évig faragta. Köztéri alkotásai az ország 9 településén láthatóak, 6000 munkája köz- és magángyűjteményekben lelhető fel. Az emlékmúzeumban egyéb faragások, táblaképek, szobrok is megtekinthetők. Ifj. Szabics Ferenc a fafaragás fortélyait édesapjától sajátította el. A család nő tagjai népi iparművészettel foglalkoznak.

Látogatók fogadása, bármely elérhetőségen, előre egyeztetett időpontban. A múzeum megtekintése és a tárlatvezetés ingyenes.

A helyszín megosztása
A helyszín részletei
Helyszín a térképen

Enter an address or map lat and lng from the Contact tab.

A helyszín részletei
Hirdetés