Categorized Venues 2

Könnyen megközelíthető, vidéki helyszín a Tisza mellett, mely otthont ad családi-, és céges rendezvényeknek. Programjaink: koncertek, disco, piac, sportesemények – igényes szálláslehetőséggel. Helyi gasztronómia, tanyasi vendéglátás. Gyermek játszótér.
Szentesen, az egykori sportcsarnok előtt található az emlékpark, amelyet a kyokushin karate megalapítójának, Sosai Masutatsu Oyamának emeltek. A park része egy Shinto–kapu is, amely egyedülálló abban a tekintetben, hogy ez az egyetlen, Japánon kívüli, Oyamának szentelt ilyen jellegű emlékmű.
ZENE, TÁNC, IRODALOM, SZÍNHÁZ, HAGYOMÁNYOK – KURCA Fesztivál 2024 Elkezdődik lassan az idei nyár Szentesen, a kultúra és az összművészet jegyében. A Koszta József Múzeum innentől augusztus közepéig kapcsolt szolgáltatásokkal, igényes desztinációkkal várja vendégeit, több helyszínen. A Kurca melletti szabadtéri...
Az intézmények közül talán a legjobban kihasznált épület az 1980. május 1-je óta működő Művelődési és Ifjúsági Ház. Fiatalok, idősek egyaránt tudnak válogatni az itt tartott programok közül. A nagy tömegeket megmozgató rendezvények mellett akadnak kisebb nézőszámú műsorok is, mint...
Újonnan nyílt vendégház Szentes központjához közel. Vendégházunk a városközponttól 800 méterre helyezkedik el egy hatalmas kert szélén. A teraszról csodálatos kilátás nyílik a levenduláskertünkre, ahol vendégeink késő tavasszal saját kezűleg szüretelhetik a levendulát. Ha egy kellemes pihentető itt tartózkodásra vagy...
A Terney Béla Kollégium 76 szobával (304 férőhellyel) várja, elsősorban a tanítási szünetekben és a hétvégeken kedves vendégeit. Az év többi napján korlátozott számban tudunk színvonalas, kedvező árú szállás-lehetőséget biztosítani. Szobáink különböző komfort fokozatúak és 2-3-4 ágyasak.
Id. Szabics Ferenc 1928-ban született Szentesen. A fafaragás szeretetét, alapjait Erdélyből áttelepült asztalos segédektől sajátította el, kisgyermekkora óta fafaragott. Eleinte fagombokat készített, amelyeket pásztorfafaragások követtek. Szerszámait saját maga gyártotta. A szaru, a csont és a fa megmunkálását autodidakta módon tanulta....
A Szentes-Csongrád Rotary Club és támogatói jóvoltából, a Máté István és Lantos Györgyi szobrászművész házaspár által formába öntött, braille írással ellátott bronz térplasztika tapintható térképként a vakok és gyengénlátók számára mutatja be Szentes főterének nevezetes épületeit, látnivalóit. A térplasztika 2012-ben...
A helyi védettség alatt álló szentesi tűzoltóság épülete 1954-ben épült. Egyik legjellemzőbb sajátossága a 24 méter magas tűztorony, melyből a látogatók megszemlélhetik Szentes város panorámáját. A tűzoltóság udvarán egy régi tartalékszertár átépítése révén kapott helyet az Állandó Tűzoltó Történeti Kiállítás,...
A szecessziós építészeti stílus szerelmeseinek, aktív turizmus kedvelőinek ajánljuk ezt a különleges körsétát, ahol pontról-pontra bejárhatja városunk nevezetes szecessziós épületeit, akár gyalogosan, akár kerékpárral, igény szerint idegenvezetéssel. Természetesen a túra alapkelléke egy játékos térkép, ami akár csapatosan, akár egyénileg is...
Szentes és térsége igazi horgászparadicsom. A Tisza, Körös, Kórógy, Veker és Kurca egyedülálló halállománya várja a horgászat szerelmeseit. Emellett számos halastó is működik Szentesen, valamint a kistérségben pl: Szegváron, Eperjesen és Derekegyházon. A folyóvizek kedvelt horgászterületek, melyek szentesi szakaszán a...
Kihívás a Dél-Alföldön. A Szent-S -kör Szentes és környéke látványosságait, nevezetességeit, jellemző tájegységeit „fűzte fel” egy nyomvonalra. Az alapötlet terepkerékpáros túra létrehívása volt, mely kiegészült szilárd burkolatú nyomvonallal, valamint a gyalogosan és futva teljesíteni szándékozók számára történő feldolgozással, illetve vízitúra...
Szeretnéd aktívan tölteni az idődet itt léted alatt? Semmi akadálya! Tekerj egyet a városban, vagy azon túl és fedezd fel a Kurcát egy kenuban ülve! Telefon: +3670/386-1338 Kerékpár kölcsönzés árak: Kenu kölcsönzés árak:
KERÉKPÁRRAL CSONGRÁDRA ÉS TOVÁBB….Bátran pattanjunk nyeregbe és a Tisza gátján futó kerékpárúton tekerjünk át a szomszédvárba, Csongrádra, ahol sütkérezhetünk a hatalmas homokfövényen a Körös-torokban. Együnk sült keszeget, amit homoki borral öblítsünk le, majd a nádfedeles halászházakat elhagyva, a híres pontonhídon...
Szentes központjában komfortos kis apartman várja a pihenni, sportolni, kirándulni vágyókat.Az apartmanban két szoba, konyha, fürdőszoba, külön WC , balkon és egy kis kamra található.A konyha jól felszerelt , főzési, sütési , kávé-, teafőzési lehetőségekkel.A városban szinte bármi pár percen...
Szentes festői szépségű alföldi kis város, a Kurca folyó és a Széchenyi liget ölelésében elhelyezkedő strandfürdővel és wellnessel. A városban termál gyógyfürdő is található. Az apartman a város szívében helyezkedik el, egy társasház első emeletén. Kiváló elhelyezkedése lehetővé teszi a...
ZENE, TÁNC, IRODALOM, SZÍNHÁZ, HAGYOMÁNYOK – KURCA Fesztivál 2024 Elkezdődik lassan az idei nyár Szentesen, a kultúra és az összművészet jegyében. A Koszta József Múzeum innentől augusztus közepéig kapcsolt szolgáltatásokkal, igényes desztinációkkal várja vendégeit, több helyszínen. A Kurca melletti szabadtéri...
Borászok, szentesi pálinka és kézműves kirakodóvásár várja a látogatókat az OPEN Hotelben. A hotel udvara és a szemközti Kurca part tökéletes helyszíne egy ilyen családias hangulatú fesztiválnak itt Szentesen.
A hagyományosan Húsvét hétfőn megrendezésre kerülő Kézműves Ízek Fesztiválján a régi, lassan feledésbe merülő gasztronómiai finomságok mellett a kenyérgyúrás, kalácssütés, tojásfújás, fafaragás, gyékényfonás vagy éppen a kovácsmesterség fortélyaival ismerkedhetnek meg azok, akik locsolkodás helyett vagy azt követően szeretnének egy tartalmas...
A Körös-Toroki Napok (KTN Feszt) az elmúlt években a korábbi hagyományokat megtartva és tovább fejlesztve azokat az országban szinte egyedül álló módon ötvözte az INGYENES családi programokat és strand használatot a klasszikus fesztiválok minőségi, de megfizethető programjaival! Szállj meg Szentesen,...
Családias programokkal és frissen sült derekegyházi palacsintával várják vendégeiket a palacsintafesztiválon. A környező települések összefogásával palacsintasütés, palacsintaevő verseny, palacsintatánc és színpadi kulturális műsorok várják az érdeklődőket egész hétvégén.
Szentes 4 napos rendezvénye, ahol a tradícióinkra és a hagyományainkra emlékezünk. Az áprilisi időpont sok-sok szentesi történethez és történelmi eseményhez kapcsolódik. Ilyenkor a „Szabad Szentest” ünnepeljük, tisztelegve elődeink előtt, utat mutatva a jövő generációjának. Színes programkínálat, bábszínház és gyerekműsor is...
Több mint 20 éve rendezik meg városunkban a Szentesi Lecsófesztivált, amit minden alkalommal szeptember első hétvégéjén tartanak meg. A 2 napos rendezvény sok szentesi és térségi, távolabbi látogatót vonz városunkba, hiszen a szentesi paprikából és paradicsomból készülő lecsó számunkra már...
A szentesi rendezvény a fesztiválélet egyik leglátogatottabb eseménye, mely sokadik alkalommal csábítja az ország és a régió látogatóit. A rendezvény társprogramja a Bor-és Pálinkaünnep, mely mintegy 15 jeles vidék kiváló borait és pálinkáit vonultatja fel. A három napos eseményen érdekes...
„Visszarepít a múltba a szentesi Tisza-strand. Persze az is lehet, hogy egy rejtett tér-idő kapun áthaladva egy párhuzamos valóságba csöppenünk, ha lemegyünk Szentesnél a Tiszához. Olyan különös bája és hangulata van a partszakasznak, ami egy elfeledett kort hoz a jelenbe.”A Csongrád...
Gyönyörű környezetben, Szentes aktív turisztikai életének jellemző helyszínén, a Széchenyi -liget ölelésében várja az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szentesi Sport- és Üdülőközpont – Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda.
A török fürdőkre emlékeztető Gyógyfürdő 1962-ben épült. Szentes egyetlen gyógyvízzé minősített hévízkútja biztosítja a termál- és gyógyvizet. Ez a kút a város első, 1957-ben fúrt kútja, 1735 méter mély, vízének hőfoka 78 Celcius fok. A kupola alatt öt különböző hőmérsékletű...

Gyönyörű környezetben, Szentes aktív turisztikai életének jellemző helyszínén, a Széchenyi -liget ölelésében várja az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szentesi Sport- és Üdülőközpont – Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda. STRANDFÜRDŐ A nyár, a napsütés és a strandolás kedvelőit nyáron egy 50m-es,...
Az Open Hotel Szentes első számú 4 csillagos szállodája 24 szobával várja kedves vendégeit.Minden szobához külön nagy erkély tartozik, valamint légkondicionálóval, LCD tévével, telefonnal és minibárral is felszereltek!A hotel a Kurca partján fekszik, és minden erkély a folyóra illetve a...
Az Open Hotel Szentes első számú 4 csillagos szállodája 24 szobával várja kedves vendégeit.Minden szobához külön nagy erkély tartozik, valamint légkondicionálóval, LCD tévével, telefonnal és minibárral is felszereltek!A hotel a Kurca partján fekszik, és minden erkély a folyóra illetve a...
Szentesen, az egykori sportcsarnok előtt található az emlékpark, amelyet a kyokushin karate megalapítójának, Sosai Masutatsu Oyamának emeltek. A park része egy Shinto–kapu is, amely egyedülálló abban a tekintetben, hogy ez az egyetlen, Japánon kívüli, Oyamának szentelt ilyen jellegű emlékmű.
A Szentes-Csongrád Rotary Club és támogatói jóvoltából, a Máté István és Lantos Györgyi szobrászművész házaspár által formába öntött, braille írással ellátott bronz térplasztika tapintható térképként a vakok és gyengénlátók számára mutatja be Szentes főterének nevezetes épületeit, látnivalóit. A térplasztika 2012-ben...
A helyi védettség alatt álló szentesi tűzoltóság épülete 1954-ben épült. Egyik legjellemzőbb sajátossága a 24 méter magas tűztorony, melyből a látogatók megszemlélhetik Szentes város panorámáját. A tűzoltóság udvarán egy régi tartalékszertár átépítése révén kapott helyet az Állandó Tűzoltó Történeti Kiállítás,...
Kovács Ivánné szeretettel invitálja néprajzi magángyűjteményének megtekintésére mindazokat, akik a magyar népművészetet szeretik és érdeklődnek iránta. Többek között látható népi konyhasarok, nyári nyitott festőműhely, ahol a saját készítésű kisbútorok kapják meg megnyerő szépségüket, népi szoba, nagyobb festett bútorok és egyedi...
Szeretnél kiszabadítani egy elrabolt szépségkirálynőt? Vagy esetleg már elkéstél vele? 70 perc alatt kiderülhet egy igazán izgalmas SZABADULÓS JÁTÉK során Szentesen, a Petőfi Sándor utca 1. szám alatt. Nagyszerű szórakozási lehetőség 2-6 fős baráti társaságoknak, családoknak, lány és legénybúcsúkra, csapatépítésre.
Gyönyörű környezetben, Szentes aktív turisztikai életének jellemző helyszínén, a Széchenyi -liget ölelésében várja az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szentesi Sport- és Üdülőközpont – Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda.
A 600 m2-es fedett műjégpálya novembertől márciusig, előzetes foglalás alapján egy időben ötven személynek nyújt lehetőséget korcsolyázásra. Az épületben működik egy családbarát jégbár, ahol nagy hangsúlyt helyeznek az egészséges életmódra, ennek megfelelően nem kaphatóak kóla és chips, ellenben a friss...
Romantikus, vígjáték, esetleg dráma vagy horror? Szeretsz filmet nézni a családdal vagy barátokkal? Az itt léted alatt sem kell hiányt szenvedned ezekben, köszönhetően a felújított, két teremmel rendelkező szentesi mozinak.
Pallagi Lászlóné Magángyűjteménye. Amikor 2018-ban megnyitotta kiállítását, 400 darabot mutatott be, azóta ez a szám 700-ra szaporodott. A tarka ruhás sokaságból kivillan egy-két egyéniség, avidám velencei és Harlekin-bohócok, a bájos kislányarcok között felfedeztünk durcásat is, melletteegy baba édesdeden zenére szendereg...
A város főutcáján található Posta épületében működik a Dél-Alföldi Postatörténeti Emlékszoba. A kiállítást több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként 2003-ban néhány postás dolgozó alapította. A Dél-alföldön élő aktív dolgozók és nyugdíjasok a gyűjteményt folyamatosan gazdagítják. 2009 januárjában 2799 fajta (3928 db) tárgy,...
Szeretnél egy jót szórakozni a barátokkal, családoddal? Válaszd a Chicagot, ami a város központjában helyezkedik el. Nem csak bowlingozni, de biliárdozni is tudtok, előzetes foglalással. Az már csak hab a tortán, hogy emellett finomakat lehet enni, és jókat iszogatni. Bowling...
Szentesen, 1921-ben az akkori képviselő testület határozatot hozott, hogy az első világháborúban elesettek emlékére legyen egy emlékmű a városban, legyenek a nevek összeírva és valósuljon meg a Hősök erdeje. Így történt, hogy kijelöltek a városban egy olyan helyet, ahol eltudtak...
Romantikus, vígjáték, esetleg dráma vagy horror? Szeretsz filmet nézni a családdal vagy barátokkal? Az itt léted alatt sem kell hiányt szenvedned ezekben, köszönhetően a felújított, két teremmel rendelkező szentesi mozinak.
Romantikus, vígjáték, esetleg dráma vagy horror? Szeretsz filmet nézni a családdal vagy barátokkal? Az itt léted alatt sem kell hiányt szenvedned ezekben, köszönhetően a felújított, két teremmel rendelkező szentesi mozinak.
Id. Szabics Ferenc 1928-ban született Szentesen. A fafaragás szeretetét, alapjait Erdélyből áttelepült asztalos segédektől sajátította el, kisgyermekkora óta fafaragott. Eleinte fagombokat készített, amelyeket pásztorfafaragások követtek. Szerszámait saját maga gyártotta. A szaru, a csont és a fa megmunkálását autodidakta módon tanulta....
Komor Marcell építőművész születésének 155. évfordulóján, különleges tárlat nyílt a Szecessziós Házban. Ezen az állandó kiállításon Székely Komor Anna képzőművész kezeinek munkáit tekinthetjük meg. Láthatunk porcelán festmény-terveket, és az 1960-as évekből származó grafikákat is.
A szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány szentesi gyűjteménye azért létesült, hogy megőrizze a vasút gazdag múltjának emlékeit. A látogató rögtön egy 2012-ben kiállított, második világháborús német, Austin típusú katonai sínautóval találja magát szemben, majd egy igényes, parkosított területen vidám gyerekhangok kíséretében...
A Szentesi Galéria 1974-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára, szentesi illetve Szentesről elszármazott művészek kiállításával. Az ország egyik olyan kiállító terméről van szó, amely kifejezetten ezzel a céllal épült, így megvilágítása és elhelyezkedése kiválóan alkalmas képzőművészeti értékek bemutatására. Évente...
Jelenleg a ligeti épület funkciója kettős. Egyrészt benne található a Csallány Gábor Kiállítóhely, mely állandó (Régészeti Látványtár) és időszaki kiállításoknak ad otthont. Másrészt az épületben működik a szentesi múzeum (1950-től Koszta József Múzeum) fotótára, adattára, kerámiarestaurátor műhelye, néhány gyűjteményi raktára,...
A látogató az első teremben a középkorról, a török hódoltság időszakáról, valamint a Rákóczi szabadságharcról kaphat áttekintést, majd ezt követően megismerkedhet a várossá válás folyamatával is. De többek között azoknak a jeles személyeknek az arckép-csarnoka is látható, akik fontos szerepet...
Az 1905-ben épült, 1997-ben felújított Fridrich Fényírda (a múzeum ipartörténeti bemutató helye) az ország egyetlen vidéki fényírdája. A városképi jelentőségű épületben Fridrich János és lányai ill. más szentesi fotográfusok felvételei, műszerei, eszközei és szerszámai tekinthetők meg. Itt tárolják a szentesi...
Pallagi Lászlóné Magángyűjteménye. Amikor 2018-ban megnyitotta kiállítását, 400 darabot mutatott be, azóta ez a szám 700-ra szaporodott. A tarka ruhás sokaságból kivillan egy-két egyéniség, avidám velencei és Harlekin-bohócok, a bájos kislányarcok között felfedeztünk durcásat is, melletteegy baba édesdeden zenére szendereg...
A város főutcáján található Posta épületében működik a Dél-Alföldi Postatörténeti Emlékszoba. A kiállítást több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként 2003-ban néhány postás dolgozó alapította. A Dél-alföldön élő aktív dolgozók és nyugdíjasok a gyűjteményt folyamatosan gazdagítják. 2009 januárjában 2799 fajta (3928 db) tárgy,...
A belvárosban sétálva kihagyhatatlan kiállítóhely, a Gyuricza Veteránjármű és Régiség Múzeum. Egy olyan elfeledett világba csöppenünk, amely a múlt egy kis szigetét rejti magában. A fényeskrómok, a csodálatos formák a járműveken, minden téma iránt érdeklődő szívétmegdobogtatják. Valódi ritkaságokat is megcsodálhatunk,...
Szentes egyik legrégebbi, 1830 körül épített téglaháza eredetileg rangos polgárház volt, itt élt a Károlyiak egyik gazdatisztje, sőt, a szájhagyomány úgy tartja, Petőfi apósa, Szendrey Ignác is lakott itt. 1920 körültől működött a ház dolgozószobájában Péter Pál Ottokár orvosi rendelője....
Az intézmények közül talán a legjobban kihasznált épület az 1980. május 1-je óta működő Művelődési és Ifjúsági Ház. Fiatalok, idősek egyaránt tudnak válogatni az itt tartott programok közül. A nagy tömegeket megmozgató rendezvények mellett akadnak kisebb nézőszámú műsorok is, mint...
Id. Szabics Ferenc 1928-ban született Szentesen. A fafaragás szeretetét, alapjait Erdélyből áttelepült asztalos segédektől sajátította el, kisgyermekkora óta fafaragott. Eleinte fagombokat készített, amelyeket pásztorfafaragások követtek. Szerszámait saját maga gyártotta. A szaru, a csont és a fa megmunkálását autodidakta módon tanulta....
A helyi védettség alatt álló szentesi tűzoltóság épülete 1954-ben épült. Egyik legjellemzőbb sajátossága a 24 méter magas tűztorony, melyből a látogatók megszemlélhetik Szentes város panorámáját. A tűzoltóság udvarán egy régi tartalékszertár átépítése révén kapott helyet az Állandó Tűzoltó Történeti Kiállítás,...
Kovács Ivánné szeretettel invitálja néprajzi magángyűjteményének megtekintésére mindazokat, akik a magyar népművészetet szeretik és érdeklődnek iránta. Többek között látható népi konyhasarok, nyári nyitott festőműhely, ahol a saját készítésű kisbútorok kapják meg megnyerő szépségüket, népi szoba, nagyobb festett bútorok és egyedi...
Komor Marcell építőművész születésének 155. évfordulóján, különleges tárlat nyílt a Szecessziós Házban. Ezen az állandó kiállításon Székely Komor Anna képzőművész kezeinek munkáit tekinthetjük meg. Láthatunk porcelán festmény-terveket, és az 1960-as évekből származó grafikákat is.
A szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány szentesi gyűjteménye azért létesült, hogy megőrizze a vasút gazdag múltjának emlékeit. A látogató rögtön egy 2012-ben kiállított, második világháborús német, Austin típusú katonai sínautóval találja magát szemben, majd egy igényes, parkosított területen vidám gyerekhangok kíséretében...
A Szentesi Galéria 1974-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára, szentesi illetve Szentesről elszármazott művészek kiállításával. Az ország egyik olyan kiállító terméről van szó, amely kifejezetten ezzel a céllal épült, így megvilágítása és elhelyezkedése kiválóan alkalmas képzőművészeti értékek bemutatására. Évente...
Jelenleg a ligeti épület funkciója kettős. Egyrészt benne található a Csallány Gábor Kiállítóhely, mely állandó (Régészeti Látványtár) és időszaki kiállításoknak ad otthont. Másrészt az épületben működik a szentesi múzeum (1950-től Koszta József Múzeum) fotótára, adattára, kerámiarestaurátor műhelye, néhány gyűjteményi raktára,...
A látogató az első teremben a középkorról, a török hódoltság időszakáról, valamint a Rákóczi szabadságharcról kaphat áttekintést, majd ezt követően megismerkedhet a várossá válás folyamatával is. De többek között azoknak a jeles személyeknek az arckép-csarnoka is látható, akik fontos szerepet...
Az 1905-ben épült, 1997-ben felújított Fridrich Fényírda (a múzeum ipartörténeti bemutató helye) az ország egyetlen vidéki fényírdája. A városképi jelentőségű épületben Fridrich János és lányai ill. más szentesi fotográfusok felvételei, műszerei, eszközei és szerszámai tekinthetők meg. Itt tárolják a szentesi...
Pallagi Lászlóné Magángyűjteménye. Amikor 2018-ban megnyitotta kiállítását, 400 darabot mutatott be, azóta ez a szám 700-ra szaporodott. A tarka ruhás sokaságból kivillan egy-két egyéniség, avidám velencei és Harlekin-bohócok, a bájos kislányarcok között felfedeztünk durcásat is, melletteegy baba édesdeden zenére szendereg...
A város főutcáján található Posta épületében működik a Dél-Alföldi Postatörténeti Emlékszoba. A kiállítást több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként 2003-ban néhány postás dolgozó alapította. A Dél-alföldön élő aktív dolgozók és nyugdíjasok a gyűjteményt folyamatosan gazdagítják. 2009 januárjában 2799 fajta (3928 db) tárgy,...
Bizonyára több könyvtárat láttál már, ám olyat nem mint a szentesi. A páratlanul szép szecessziós épület különlegessége, hogy korábban zsinagóga volt. Nagyszabású felújítás után nyerte el mai funkcióját. Belső hangulatát harmonikus színvilága, és egyedi oszlopai adják. Olyan érzésed támad, hogy...
Kétszintes 3 csillagos Centrál Panzió Szentes belvárosában található a Klauzál utca 20. szám alatt.Panziónkban 16 szoba van, 2, 3, 4, 5-ágyas kivitelben, pótágyazható lehetőségről érdeklődni kell a 0630/5056879-es telefonszámon.Szoba számla rendezése bejelentkezéskor történik melyet készpénzben forintban, bankkártyával és Széchenyi pihenő kártyával...
Rólunk írták:  “Kellemes, családias panzió, tiszta szobák, gyönyörű környezet, és csodálatosan kedves, rugalmas házigazda. Mi nagyon szeretünk itt lenni, már szinte hazajárunk a Holdfény Panzióba. ” Kis-Tóth Tamásné
A Páterház Panzió és Étterem 2000-ben nyitotta meg kapuit és immáron több mint 23 éve várja vendégeit. Éttermünk és panziónk második generációs családi vállalkozásként üzemel, bízva abban, hogy azt a szeretetet, amit egy család egésze nyújthat mi is át tudjuk...
Kétszintes 3 csillagos Centrál Panzió Szentes belvárosában található a Klauzál utca 20. szám alatt.Panziónkban 16 szoba van, 2, 3, 4, 5-ágyas kivitelben, pótágyazható lehetőségről érdeklődni kell a 0630/5056879-es telefonszámon.Szoba számla rendezése bejelentkezéskor történik melyet készpénzben forintban, bankkártyával és Széchenyi pihenő kártyával...
Rólunk írták:  “Kellemes, családias panzió, tiszta szobák, gyönyörű környezet, és csodálatosan kedves, rugalmas házigazda. Mi nagyon szeretünk itt lenni, már szinte hazajárunk a Holdfény Panzióba. ” Kis-Tóth Tamásné
A Páterház Panzió és Étterem 2000-ben nyitotta meg kapuit és immáron több mint 23 éve várja vendégeit. Éttermünk és panziónk második generációs családi vállalkozásként üzemel, bízva abban, hogy azt a szeretetet, amit egy család egésze nyújthat mi is át tudjuk...
ZENE, TÁNC, IRODALOM, SZÍNHÁZ, HAGYOMÁNYOK – KURCA Fesztivál 2024 Elkezdődik lassan az idei nyár Szentesen, a kultúra és az összművészet jegyében. A Koszta József Múzeum innentől augusztus közepéig kapcsolt szolgáltatásokkal, igényes desztinációkkal várja vendégeit, több helyszínen. A Kurca melletti szabadtéri...
Az intézmények közül talán a legjobban kihasznált épület az 1980. május 1-je óta működő Művelődési és Ifjúsági Ház. Fiatalok, idősek egyaránt tudnak válogatni az itt tartott programok közül. A nagy tömegeket megmozgató rendezvények mellett akadnak kisebb nézőszámú műsorok is, mint...
Az 1905-ben épült, 1997-ben felújított Fridrich Fényírda (a múzeum ipartörténeti bemutató helye) az ország egyetlen vidéki fényírdája. A városképi jelentőségű épületben Fridrich János és lányai ill. más szentesi fotográfusok felvételei, műszerei, eszközei és szerszámai tekinthetők meg. Itt tárolják a szentesi...
Pallagi Lászlóné Magángyűjteménye. Amikor 2018-ban megnyitotta kiállítását, 400 darabot mutatott be, azóta ez a szám 700-ra szaporodott. A tarka ruhás sokaságból kivillan egy-két egyéniség, avidám velencei és Harlekin-bohócok, a bájos kislányarcok között felfedeztünk durcásat is, melletteegy baba édesdeden zenére szendereg...
A város főutcáján található Posta épületében működik a Dél-Alföldi Postatörténeti Emlékszoba. A kiállítást több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként 2003-ban néhány postás dolgozó alapította. A Dél-alföldön élő aktív dolgozók és nyugdíjasok a gyűjteményt folyamatosan gazdagítják. 2009 januárjában 2799 fajta (3928 db) tárgy,...
„Az élmények szigete”Ahol élménymedencék, csúszdák, játszóterek és teniszpályák mellett nyugalmas zöldövezet várja az idelátogatókat. 1953-ban az Országos Természetvédelmi Tanács helyi természetvédelmi területté nyilvánította a Széchenyi ligetet. A Liget ma a Csongrádi úttal párhuzamosan elhelyezkedő, s a Kurca-folyó által övezett természetvédelmi...
A Kurca a Körös torok alatt szakadt ki a Tiszából és 15 km hosszúságban kanyarog Szentesen át és annak határában.Elnevezését még a török időben kapta. Kutyasétáltatók, természetfotósok, kikapcsolódni vágyók vagy éppen az aktív mozgástkedvelők helyszíne. Éld át te is ezt...
A belvárosban sétálva kihagyhatatlan kiállítóhely, a Gyuricza Veteránjármű és Régiség Múzeum. Egy olyan elfeledett világba csöppenünk, amely a múlt egy kis szigetét rejti magában. A fényeskrómok, a csodálatos formák a járműveken, minden téma iránt érdeklődő szívétmegdobogtatják. Valódi ritkaságokat is megcsodálhatunk,...
Bizonyára több könyvtárat láttál már, ám olyat nem mint a szentesi. A páratlanul szép szecessziós épület különlegessége, hogy korábban zsinagóga volt. Nagyszabású felújítás után nyerte el mai funkcióját. Belső hangulatát harmonikus színvilága, és egyedi oszlopai adják. Olyan érzésed támad, hogy...
Szentesre látogatva valódi kulturális élményekkel gazdagodhat, aki ellátogat a Tóth József Színház és Vigadó aktuális előadására. Az épület azonban nemcsak a színház, hanem az építészet szerelmeseit is ámulatba ejtheti páratlan szépségével.A Szentes főterén álló, 1897–1899 között épült magyaros-szecessziós stílusú Petőfi...
„Légy ott, Hogy SZárnyalj!” Szenvedélyed a repülés? Kíváncsi vagy Szentesre madártávlatból is? A Szentesi Repülőklub pilótáinak jóvoltából élményrepülésben is részt vehetsz. Csodáld meg kis városunk színes világát a magasból!
Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű tájvédelmi körzete. Ez az összetett arculatú vidék magában foglalja a Tisza jobb partján található hullámteret és az árvízvédelmi töltéseken kívül elterülő mentett területeket. A tájvédelmi körzetből 5000 hektár a Ramsari-szerződés hatálya alá eső nemzetközi jelentőségű vizes...
Vendégeik testközelből ismerhetik meg a Kárpát-medencében egykor és ma honos állatfajokat. Az Anna-liget parkjában egy 2100 méteres sétány mentén madárvolierek, ragadozóházak, lekerített vizes élőhely, mókusház, illetve nagy kifutók adnak otthont a több, mint 50 féle állatfaj, több száz egyede számára....
Ha kastély, Nagymágocs! Nézze meg a bámulatos Károlyi-kastélyt vagy a Helytörténeti Gyűjteményt Szentestől 22 km-re.
Szegvár egyik nevezetessége a Babaház, mely a volt vármegyeháza két termében kapott helyet. Érdemes ellátogatni, hiszen csak 11 km-re fekszik Szentestől.
Nem látott még szélmalmot testközelből, sétálna egyet a szoborparkban? Látogasson el Fábiánsebestyénre, Szentestől mindössze 17 km-re.
Fesztiválok, helyi borok, homokos strand Szentestől 14 km távolságra. 
ZENE, TÁNC, IRODALOM, SZÍNHÁZ, HAGYOMÁNYOK – KURCA Fesztivál 2024 Elkezdődik lassan az idei nyár Szentesen, a kultúra és az összművészet jegyében. A Koszta József Múzeum innentől augusztus közepéig kapcsolt szolgáltatásokkal, igényes desztinációkkal várja vendégeit, több helyszínen. A Kurca melletti szabadtéri...
Nyaranta az egykori vármegyeháza hangulatos belső udvara megtelik élettel: a Nyári Szabadtéri Színház programsorozatában színházi, zenei, tánc előadások zajlanak falai közt. A rendezvénysorozat keretében estéről estére népszerű és kiváló művészek, színészek, zenészek lépnek színpadra és kápráztatják el a közönséget.
Szentesre látogatva valódi kulturális élményekkel gazdagodhat, aki ellátogat a Tóth József Színház és Vigadó aktuális előadására. Az épület azonban nemcsak a színház, hanem az építészet szerelmeseit is ámulatba ejtheti páratlan szépségével.A Szentes főterén álló, 1897–1899 között épült magyaros-szecessziós stílusú Petőfi...
ZENE, TÁNC, IRODALOM, SZÍNHÁZ, HAGYOMÁNYOK – KURCA Fesztivál 2024 Elkezdődik lassan az idei nyár Szentesen, a kultúra és az összművészet jegyében. A Koszta József Múzeum innentől augusztus közepéig kapcsolt szolgáltatásokkal, igényes desztinációkkal várja vendégeit, több helyszínen. A Kurca melletti szabadtéri...
Nyaranta az egykori vármegyeháza hangulatos belső udvara megtelik élettel: a Nyári Szabadtéri Színház programsorozatában színházi, zenei, tánc előadások zajlanak falai közt. A rendezvénysorozat keretében estéről estére népszerű és kiváló művészek, színészek, zenészek lépnek színpadra és kápráztatják el a közönséget.
Romantikus, vígjáték, esetleg dráma vagy horror? Szeretsz filmet nézni a családdal vagy barátokkal? Az itt léted alatt sem kell hiányt szenvedned ezekben, köszönhetően a felújított, két teremmel rendelkező szentesi mozinak.
Szentesre látogatva valódi kulturális élményekkel gazdagodhat, aki ellátogat a Tóth József Színház és Vigadó aktuális előadására. Az épület azonban nemcsak a színház, hanem az építészet szerelmeseit is ámulatba ejtheti páratlan szépségével.A Szentes főterén álló, 1897–1899 között épült magyaros-szecessziós stílusú Petőfi...
A Kossuth tér északi oldalán Szentes egyik legjelentősebb műemléképülete, a kora klasszicista Református Nagytemplom áll (1808-1826). Tűzfigyelő, körerkélyes tornyának alsó része 1774-ben készült. A templom az ország egyik legnagyobb, az Alföld leghosszabb hajójú temploma. Befogadóképessége 3500 fő, amellyel Szentes városának...
Szentes és határának egyetlen, és részben álló középkori műemléke az ecseri templomrom. Az épület maradványa ma is látható a Szentesről Szarvasra vezető út mentén, a szántóföld közepén. Ecser eredetileg kun szállás, majd kun falu volt. Templomának egykori hossza 15,75 m...
Szentesi templomok, egyházak gyűjteménye
Módosabb görög családok a háborús viszonyok miatt 1726-ban Magyarországra menekültek, közülük Szentesen is többen letelepültek. 1784-ben önálló egyházközséget alapítottak. 1786-ban felszentelték Szent Miklós tiszteletére épült templomukat
Ez a gyönyörű híd a Széchenyi ligetet köti össze a Liget sorral. 1982-ben rendezték meg városunkban az Országos Eszperantó Béketalálkozót és ennek tiszteletére kapta nevét az 1981-ben épült híd. Csaknem négy évtized után, 2019-ben újjáépítették, és május végén avatták újra....
Ahol a kultúra és a szórakozás találkozik. Szentes főtere a város szívében nyújt helyet különböző fesztiváloknak, programoknak, vásároknak, de rögtön innen be is térhetünk a Koszta József Múzeumba, valamint a Nagy Református templom is itt található.
Csaknem 140 évvel ezelőtt fúrták Szentes első ártézi kútját. Az 1886-ban megnyitott vízforrást egy évvel később egy Franciaországból hozott szoborcsoporttal is kiegészítették. A páratlan szépségű alkotás végül 1934-ig szépíthette a város főterét. Ezt követően a szobrok évtizedekig hánykolódtak, és bár...
A Kossuth térhez kapcsolódik a valamivel kisebb, szabályosan parkosított Erzsébet tér. Régebben Szentháromság térnek nevezték, a nyugati részén 1886-ban felállított Szentháromság-szoborról.
A Kossuth tér északi oldalán Szentes egyik legjelentősebb műemléképülete, a kora klasszicista Református Nagytemplom áll (1808-1826). Tűzfigyelő, körerkélyes tornyának alsó része 1774-ben készült. A templom az ország egyik legnagyobb, az Alföld leghosszabb hajójú temploma. Befogadóképessége 3500 fő, amellyel Szentes városának...
„Az élmények szigete”Ahol élménymedencék, csúszdák, játszóterek és teniszpályák mellett nyugalmas zöldövezet várja az idelátogatókat. 1953-ban az Országos Természetvédelmi Tanács helyi természetvédelmi területté nyilvánította a Széchenyi ligetet. A Liget ma a Csongrádi úttal párhuzamosan elhelyezkedő, s a Kurca-folyó által övezett természetvédelmi...
A Kurca a Körös torok alatt szakadt ki a Tiszából és 15 km hosszúságban kanyarog Szentesen át és annak határában.Elnevezését még a török időben kapta. Kutyasétáltatók, természetfotósok, kikapcsolódni vágyók vagy éppen az aktív mozgástkedvelők helyszíne. Éld át te is ezt...
Bizonyára több könyvtárat láttál már, ám olyat nem mint a szentesi. A páratlanul szép szecessziós épület különlegessége, hogy korábban zsinagóga volt. Nagyszabású felújítás után nyerte el mai funkcióját. Belső hangulatát harmonikus színvilága, és egyedi oszlopai adják. Olyan érzésed támad, hogy...
Szentesre látogatva valódi kulturális élményekkel gazdagodhat, aki ellátogat a Tóth József Színház és Vigadó aktuális előadására. Az épület azonban nemcsak a színház, hanem az építészet szerelmeseit is ámulatba ejtheti páratlan szépségével.A Szentes főterén álló, 1897–1899 között épült magyaros-szecessziós stílusú Petőfi...
1937 március 29-én ültették el a Polgári Lányiskola, utóbb Petőfi Általános iskola előtt azt a tölgyet, melyet az 1936-os berlini olimpiai játékokon kapott győzelméért Lőrincz Márton birkózó, akit a város fiává fogadott.

Szentes katolikus népességének növekedése miatt a Felsőpárt városrészen is igény jelentkezett új templom építésére. A váci megyés püspök 1920-ban kiadott rendeletében a szentesi plébánia két részre osztását szorgalmazta. A Jókai utcán felállított új plébániát Jézus Szent Szívéről keresztelték el. Az...
Szentes református lakossága jelentősen gyarapodott a 19. században. Ezért 1871-ben a presbitérium szükségszerűnek találta, hogy egy új templom épüljön a Felsőpárt városrészben, mivel az túlságosan távol esett a belvárosban található Református Nagytemplomtól. A beérkező 10 pályamű közül Dobovszky József tervét...
Özv. Rekettyés Istvánné 1908 tavaszán alapítványt hozott létre a szentesi római katolikus egyháznál, hogy kápolna épüljön a Kálvária nagytemetőben. Az egyháztanács tervpályázatát ifj. Bene István szentesi építész nyerte. A toronnyal ellátott, gúlatetejű hajóval és félkupolás keresztapszisokkal kiképzett épület az év...
A középkori templom alapjaira épült kisméretű és rossz állagú templomot a váci püspök 1842-ben bezáratta. 1844 tavaszán a templomot a ma is álló háromszintes barokk toronytest kivételével lebontották. Az újjáépített templom jelenlegi klasszicizáló formáját 1847-ben nyerte el, melyet Szent Anna...
Szentes belvárosában, a református és az ortodox templom szomszédságában, a Kossuth Lajos utca 9-es szám alatt igen szép, hegyes tornyú templomot pillanthatunk meg, az evangélikusok templomát. A templom harmonikusan illeszkedik a városképbe. A Luther-téri, neogótikus, idomtégla architektúrájú Evangélikus templom Francsek Imre...
A Szent Miklós magyar ortodox templom Szentes legrégibb műemléke. A XVIII. század első felében a háborús viszonyok miatt számos görög kereskedő család menekült Magyarországra, közülük többen Szentesen telepedtek le. Hazájukból hozott ortodox vallásukat kezdetben titokban, magánházaknál gyakorolták. Számuk Szentesen 1773-ban...
A Kossuth tér északi oldalán Szentes egyik legjelentősebb műemléképülete, a kora klasszicista Református Nagytemplom áll (1808-1826). Tűzfigyelő, körerkélyes tornyának alsó része 1774-ben készült. A templom az ország egyik legnagyobb, az Alföld leghosszabb hajójú temploma. Befogadóképessége 3500 fő, amellyel Szentes városának...
Szentes és határának egyetlen, és részben álló középkori műemléke az ecseri templomrom. Az épület maradványa ma is látható a Szentesről Szarvasra vezető út mentén, a szántóföld közepén. Ecser eredetileg kun szállás, majd kun falu volt. Templomának egykori hossza 15,75 m...
Szentes legnagyobb közösségi tere, ahol tudunk találkozni, és elbeszélgetni egymással. A termékek frissek, minőségiek, helyi őstermelőktől vásárolhatunk, és megtalálhatóak a kézműves készítmények is. Ha hagyományos ízekre vágyunk, mindenképp érdemes a szentesi piacra ellátogatni. Méltán büszkék lehetünk az itt termelt zöldségekre...
LABOR-minden, ami bor. Borok, borkellékek, boros kiegészítők, minőségi italok, különleges kávék és teák gazdagítják a kínálatukat.
Az édesszájúaknak ajánljuk az Éden Édességet.  Különleges finomságok széles választékban a város fő utcáján. De többek között vásárolhat itt minőségi italokat, ajándékcsomagokat, desszerteket is.
Az utazásodról hazatérve szuvenírrel lepnéd meg szeretteidet? A kavalkád széles termékpalettájának köszönhetően lesz miből válogatnod. Legyen az dekortárgy, személyes ajándék, vagy egy vicces felirattal ellátott köpeny azt itt megtalálod.
Ha szeretnéd lecsökkenteni a vásárlással töltött időt, ajánljuk a szentesi ParkCentert. Legyen az élelmiszer, dekortárgy vagy ruhanemű, esetleg autóalkatrész itt mindent egy helyen megtalálsz. Aldi, Pepco, Deichmann, Kik, Takko, Jysk, Bárdi Autó
Újonnan nyílt vendégház Szentes központjához közel. Vendégházunk a városközponttól 800 méterre helyezkedik el egy hatalmas kert szélén. A teraszról csodálatos kilátás nyílik a levenduláskertünkre, ahol vendégeink késő tavasszal saját kezűleg szüretelhetik a levendulát. Ha egy kellemes pihentető itt tartózkodásra vagy...
A Terney Béla Kollégium 76 szobával (304 férőhellyel) várja, elsősorban a tanítási szünetekben és a hétvégeken kedves vendégeit. Az év többi napján korlátozott számban tudunk színvonalas, kedvező árú szállás-lehetőséget biztosítani. Szobáink különböző komfort fokozatúak és 2-3-4 ágyasak.
Szentesen a központhoz közel csendes, barátságos városrészben egész évben szeretettel várja vendégeit a Boróka 2 Vendégház, amely a Boróka Vendégház mellett, egy teljesen új építésű kertes, családias, minden igényt kielégítő ház. Ideális családoknak, baráti társaságoknak, sportolóknak egyaránt.Kertes családi házban 3...
Vendégházunk Szentesen, csendes utcában, tágas udvarral, otthonos környezetben, városközponthoz közel, kedvező árakkal várja vendégeit.3 szobában 8+1 fő elhelyezése biztosított.Családok, baráti társaságok, szállóvendégek, brigádok számára ideális választás akár hosszabb távra is.– Kényelmes minőségi ágymatracok minden szobában.– Jól felszerelt konyha (mosogatógép, mikró,...
Szentesen a központhoz közel csendes, barátságos városrészben egész évben szeretettel várja vendégeit a Boróka Vendégház. Ideális családoknak, baráti társaságoknak, sportolóknak egyaránt. Kertes családi házban 3 hálószoba, nappali, felszerelt konyha, étkező, fürdőszoba+ 1 külön toalett, fedett terasz kerti bútorokkal, szalonnasütő, wi-fi...
Szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket Szentesen az Anita Vendégházban a város szívében, családbarát, nyugodt környezetben. A két emeletes házban az első szinten a két duplaágyas szoba mellett fürdőszoba káddal, mosógéppel, a második szinten egy háromágyas és egy kétágyas szoba mellett tusolási...
A város szívétől nem messze található az ÉJJELI BAGOLY VENDÉGHÁZ. Központhoz közel lévő, de mégis csendes kis helyen, zavartalan üdülést biztosít az ide látogatók számára. 10 éves múlttal rendelkező udvarias vendégfogadás. A város központban termál gyógyfürdő, a Széchenyi Ligetben élmény...
 A Kurca-parti Vendégház Szentesen, a Kurca folyó partján, a Széchenyi ligettel és a Strandfürdővel szemben, a belvárostól két percre helyezkedik el. A Vendégház 3 szobával (14 fekvőhely, ebből 3 dupla ágy, 8 szimpla ágy), 3 fürdőszobával, 2 terasszal, közös, jól...
2018. júniustól megnyitotta kapuit a KarikaTúra Vendégház az Alföldre látogató túrázóknak, pihenni vágyóknak, kalandoroknak. Vendégházunkat leginkább azoknak a családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk, akik szeretnének a mindennapi mókuskerékből kiszakadva, elszigetelten tölteni pár estét. A belvároshoz közeli, mégis madárcsicsergős utcában található, kellemes...
Két terasszal rendelkezik a fogadó, ahol egyszerre több rendezvény is tartható. Az épülethez közvetlenül kapcsolható az egyik terasz, melyre kérésre sátrat is állíthatunk.A tóparti terasz nádtetővel fedett, kb. 45 fő részére alkalmas és külön is bérelhető. Grillezésre, főzésre van lehetőség,...
A Szentesi Üdülőközpont szolgáltatásait 20% kedvezménnyel vehetik igénybe vendégeink.A vendégház Szentes szívében, a Kossuth téri református nagytemplom műemléki környezetében, ugyanakkor csendes helyen található.A ház a mindenkori főbíró lakhelye volt, 1848-ban ebben a házban szállt meg toborzó körútja alkalmával Kossuth Lajos.Több...
Ha szeretne kikapcsolódni és gondtalanul pihenni válassza Szentest és az itt található Szitakötő Vendégházat, amely központi részen, mégis csendes, nyugodt helyen várja kedves vendégeit. Igazán hangulatos helyen a Kurca Folyó partján fekszik, csodás látványt nyújtva vendégeinek. 70 négyzetméteres kétszintes apartmanban,...
Újonnan nyílt vendégház Szentes központjához közel. Vendégházunk a városközponttól 800 méterre helyezkedik el egy hatalmas kert szélén. A teraszról csodálatos kilátás nyílik a levenduláskertünkre, ahol vendégeink késő tavasszal saját kezűleg szüretelhetik a levendulát. Ha egy kellemes pihentető itt tartózkodásra vagy...
A Terney Béla Kollégium 76 szobával (304 férőhellyel) várja, elsősorban a tanítási szünetekben és a hétvégeken kedves vendégeit. Az év többi napján korlátozott számban tudunk színvonalas, kedvező árú szállás-lehetőséget biztosítani. Szobáink különböző komfort fokozatúak és 2-3-4 ágyasak.
Szentes központjában komfortos kis apartman várja a pihenni, sportolni, kirándulni vágyókat.Az apartmanban két szoba, konyha, fürdőszoba, külön WC , balkon és egy kis kamra található.A konyha jól felszerelt , főzési, sütési , kávé-, teafőzési lehetőségekkel.A városban szinte bármi pár percen...
Szentesen a központhoz közel csendes, barátságos városrészben egész évben szeretettel várja vendégeit a Boróka 2 Vendégház, amely a Boróka Vendégház mellett, egy teljesen új építésű kertes, családias, minden igényt kielégítő ház. Ideális családoknak, baráti társaságoknak, sportolóknak egyaránt.Kertes családi házban 3...
Vendégházunk Szentesen, csendes utcában, tágas udvarral, otthonos környezetben, városközponthoz közel, kedvező árakkal várja vendégeit.3 szobában 8+1 fő elhelyezése biztosított.Családok, baráti társaságok, szállóvendégek, brigádok számára ideális választás akár hosszabb távra is.– Kényelmes minőségi ágymatracok minden szobában.– Jól felszerelt konyha (mosogatógép, mikró,...
Nyolc szoba várja a sportolókat és az aktív turizmus iránt érdeklődő vendégek szélesebb körét is. Elhelyezkedése a város központban, főút mellett, a Kurca folyó partján. -A szobák saját fürdőszobával és hűtővel rendelkeznek -Közösségi tér, konyha és étkező-Ingyenes zárt parkoló -Ingyenes...
A közvetlenül a Kurca folyó partján fekvő kettő ágyas (pótágyazható) üdülőházak tökéletes pihenést biztosítanak családi nyaralásokhoz és hétvégi kirándulásokhoz. A Szentesi Sport- és Üdülőközpont területén zónarendszer működik. A fürdő 2 zónára osztható, az 1. zónába a kültéri medencék (25, 33,...
A szállás Szentes város szélén található. Ideális nagyobb társaságok (násznép), vidéki munkavállalók, iskolai osztálykirándulás tanulóinak elszállásolására.Könnyen megközelíthető, udvarunkban ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk személyautóknak vagy akár buszoknak is. Szobáink az első emeleten találhatóak, melyben három, négy vagy öt személy elhelyezésére van...

Hirdetés